Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Don Bosco ereklyéje Írországban

Don Bosco ereklyéje Írországban

Don Bosco ereklyéje Írországban

2013-03-02 Szombat   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

A szalézi rend alapítójának ereklyéje február 23. és március 7. között Szent Patrik országában folytatja világkörüli zarándokútját. Elsőnek a dublini Szent Ágnes-templomban üdvözölték, ahol Charles J. Brown érsek, Írország apostoli nunciusa mutatott be ünnepi szentmisét a tiszteletére, másnap pedig ugyanitt a hívek tömegesen rótták le tiszteletüket az ereklye előtt. Este a Maynooth egyetemi központban a hallgatók részvételével katekézist tartottak Don Boscóról, majd imádkoztak az ereklye körül.

{youtube}kVcbztq5fMI|500|320{/youtube}

Hétfőn Don Bosco ereklyéje Celbridge-be folytatta útját, ahol a szalézi iskola diákjai vettek részt különböző ünnepi programokon és liturgián Don Bosco tiszteletére, délután pedig a helyi hívők térhettek be és imádkozhattak az ereklye jelenlétében.

"Ez egy csodálatos pillanat, és egy nagyszerű alkalom az ír Szalézi Család és minden írországi ember számára, hogy felfedezzék az új határokat a keresztény életben; Don Bosco jövetele áldás számunkra, ő közbenjár értünk, és emlékeztet arra, hogy Isten a szeretet, és hogy ő szeret minket "- mondta Lukasz Nawrat atya, Írországban dolgozó lengyel szalézi misszionárius, aki elkíséri az ereklyét, amíg az áthalad Írországon.

"Köszönjük Istennek és Pascual Chávez rendfőnöknek ezt a gyönyörű ajándékot és a lehetőséget, hogy  a Szalézi Család és kifejezetten a fiatalok hallhatják és megoszthatják a jó hírt, és felfedezhetik a szalézi lelkiség csodálatos jelentését"- folytatta.

További információk Don Bosco ereklyéjének írországi útjáról az erre az alkalomra készült  www.donboscorelics.ie honlapon találhatóak.

szaleziak.hu

A kategória cikkei

A Don Bosco Szaléziak készülnek a mesterséges intelligencia korszakára

A Don Bosco Szaléziak készülnek a mesterséges intelligencia korszakára

#Szalézi világ 2024-05-08, Szerda

A 28. Egyetemes Káptalan megbízására, hogy kreatívan, bátran és nevelő módon válaszoljon a digitális kultúrára, valamint Ferenc pápa közelmúltbeli..

Olaszország – Lezárult Nino Baglieri ügyének egyházmegyei vizsgálata

Olaszország – Lezárult Nino Baglieri ügyének egyházmegyei vizsgálata

#Szalézi világ 2024-05-07, Kedd

A Szent Péter anyatemplomban tartott ünnepélyes szentmisével lezárult az egyházmegyei vizsgálat Nino Baglieri, Don Bosco önkéntese (CDB) ügyében. A notói..

„Megújulni együtt” – szalézi munkatársak készülnek alapításuk 150. évfordulójára

„Megújulni együtt” – szalézi munkatársak készülnek alapításuk 150. évfordulójára

#Szalézi világ 2024-05-07, Kedd

Folytatódik a szalézi munkatársak felkészülése alapításuk 150. évfordulójára. A Szalézi Munkatársak Világtanácsa erre a hároméves időszakra az egész..

Klagenfurt - „The Spirit of Religion” tábor

Klagenfurt - „The Spirit of Religion” tábor

#Szalézi világ 2024-05-05, Vasárnap

Pénteken korán reggel, tele izgalommal indultunk április 19-én a Keleti pályaudvarról Klagenfurtba.

Olaszország – Felújítási munkálatok a Segítő Szűz Mária-bazilika két tornyán

Olaszország – Felújítási munkálatok a Segítő Szűz Mária-bazilika két tornyán

#Szalézi világ 2024-04-30, Kedd

Az elmúlt napokban Torinót sújtó heves esőzés ellenére április 24-én, a Keresztények Segítségének szentelt napon és a Mária hónap kezdete előtt..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Vatikán - Sodano összehívta a pápaválasztást előkészítő tanácskozástAz Európa Terv misszionáriusai találkoztak Magyarországon >